Sorsok

A holokauszt az emberiség történelmének legsötétebb fejezetei közé tartozik. Ma már szinte felfoghatatlan, hogyan történhetett meg mindaz a szörnyűség, amelyről a túlélők beszámoltak visszaemlékezéseikben. Örök mementók ezek, még kiragadott, töredékes formájukban is emlékeztetőül szolgálnak mindannyiunk számára, hogy soha több ne történhessen hasonló.

„Férjem, aki őskereszténynek született és az én kedvemért lett zsidó - a zsidótörvények következtében öngyilkos lett. Én, mint varrónő dolgoztam egészen a végéig. Amikor jöttek a németek, csillagot hordtam, csillagos házba költöztem, és innen a csillagos házból 1944. november 10.-én a nyilasok elvittek. Hajnalban jöttek értünk, 10 percet adtak a pakolásra, úgy, hogy a kisfiamat kénytelen voltam otthon hagyni. Őt azután bevitték fiúárvaházba, onnan mint keresztényt átvitték a Munkácsi Mihály védett házba. A nyilasok megtudták, hogy ezek a gyerekek zsidók, egy alkalommal értük mentek, kivitték őket a Duna-partra mezítláb, és kezdték őket lelőni. Négy gyereket lelőttek, mire a többiek nagyon sírtak és kiabáltak, erre elengedték őket.”

T. A., nő, született 1910-ben

„1944.X.23-án megjelent egy plakát, mely szerint a tizenhattól negyvenéves korig munkaszolgálatra kötelesek a nők bevonulni.Pest környékén ástam sáncot, mégpedig Maglódon, Albertfalván, Csepelen. November 11-én az Óbudai téglagyárba vittek és másnap innen indítottak el a tömeggel együtt Hegyeshalom felé a pécsi országúton. 20-25 km-t tettünk meg egy nap, éjjel vagy pajtákban, vagy istállókban helyeztek el, de úgy is volt, hogy szabad ég alatt aludtunk. Ez az út nekem nem volt nagy megrázkódtatás, jól bírtam a menetelést, a szörnyű az volt, hogy öregek és betegek is voltak velünk, akik nem bírták a gyaloglást, nagyon sokan megőrültek és meghaltak.”

I.J., nő, született 1924-ben

„1944. november havában már a Szálasi-kormány garázdálkodott az országban, és különösen Budapesten. Sárga csillagos házban laktam szüleimmel és testvéreimmel. Ekkor már mindennaposak voltak a házkutatások. Éjjelenként rendőrök, katonák és nyilasok jöttek külön-külön vagy együtt és azzal az ürüggyel, hogy fegyvert és titkos rádióleadót keresnek, elloptak, amit találtak és ami megtetszett nekik. A zsákmányon kívül tetszésük szerint egy-egy zsidót is magukkal vittek. Minden este rettegve hajtottuk le fejünket, mert nem tudtuk, hogy mit hoz az éjszaka, és féltünk a másnaptól, mert az is csak rosszat hozott a számunkra. Félve néztünk ki az ablakokon, mert mindennap új plakát jelent meg, ami reánk vonatkozott, ami emberi jogainktól fosztott meg és megalázott bennünket. Előfordult, hogy napokig nem mehettünk ki a házból. Máskor a megengedett időben ha valaki kiment, soha többé nem tért vissza.”

K.K., nő, született 1917-ben

„1944. IV.17-én vonultam be Jászberénybe, ahonnan Várpalotára kerültem a Sorg féle építő századhoz. November 22-én hozzájutottam a svájci menetlevélhez. Egy napon a nyilasok elfogtak és elvittek a Nyilas Ház pincéjébe. Egy éjjelen át voltam a pincébe, ütöttek, vertek. Azt a mesét találták ki, hogy a zsidók megöltek egy kis nyilas fiút, és ezen a címen aztán rengeteg zsidót hoztak be a Nyilas Ház pincéjébe, ahol nem egyet ütöttek agyon közülük. Férfiakat és nőket is. Ezen az egy éjjelen nagyon megkínoztak engem is, egész éjszaka feszes vigyáz állásban voltam.”

H. S., férfi, született 1904-ben

„Novemberben csillagos házból elvittek a nyilasok. 15 perc alatt kellett elkészülni. 3 napi élelemmel. A Jókai téren zuhogó esőben sorakoztunk, és innen kivittek az Óbudai téglagyárba. Itt különböző ijesztgetésekkel és lövöldözéssel szórakoztak a nyilasok. Csuromvizesen, dideregve gubbasztottunk a szárítóban és egy véget nem érő éjszakát töltöttünk itt. Védettségem volt. Ezzel kikerültem az udvarra, ahol délután 5-ig álltunk, ekkor értünk jött a svájci bizottság és elvittek minket. Este 10 óra volt, mire átértünk Pestre. Az éjszakát a Bethlen téri Omzsánál akartuk tölteni, de ide már nem engedtek be, tele volt a létszám. Ekkor elvittek az Abonyi utcába, ahol 2 üres ház volt. Innen előző nap vittek el az összes zsidót.”

G.G, nő, született 1898-ban

„1944. október 23.-án vonultam be, mint sáncmunkás. Vecsésre mentünk, ahol néhány napig dolgoztunk. A nyilasok ez idő alatt kétszer ránktörtek és minden értékesebb holminkat elrabolták. Mikor az oroszok közeledtek, útnak indítottak és Albertfalvára mentünk gyalog. Útközben rengeteg embert lőttek agyon. Megkaptam a svéd védlevelet és így a Benczúr utcába mentem a svéd századhoz. Egy nap hazamentem, hogy tiszta fehérneműt váltsak és otthon is aludtam. Hajnali 4 órakor felriasztottak minket, hogy ellenőrzés lesz. Tudták az emberek, hogy az ilyen ellenőrzések mit jelentenek. A családokat szétszakítják egymástól, a fél házat otthagyják, a másik felének percek alatt fel kell készülni, és hosszú menetben viszik őket a bizonytalanság felé. A gettóba, vagy a nyilasházba, vagy ki Németországba...Nagyon megijedtünk. Én vissza akartam menni századomhoz, de a kapuban álló nyilas rámordított, hogy ne mozduljak, katonaszökevény vagyok, és úgyis halállal kell lakolnom. Kivittek minket az óbudai téglagyárba, ahol nagyon elvertek engem és egy rémes éjszaka után útnak indítottak. A bécsi országúton mentünk végig, végeláthatatlan sorokban férfiak, nők, öregek és gyerekek. Naponta átlag 25-30 km-t mentünk, ami nem lett volna olyan nagyon sok, ha kaptunk volna enni, és ha más lelkiállapotban lettünk volna.”

K.M., Férfi, született 1898-ban

Forrás: Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság - www.degob.hu